Amikor családon belüli bántalmazásról hallunk, automatikusan a következő kép ugrik be: a jól megtermett, kezét az égbe emelő férfi előtt rettegve összebújó anya és a gyermeke. Pedig ez a szituáció csak az érem egyik oldala, a sokkal ritkábban emlegetett másikkal szemben, amikor a verbális agresszió áldozatai férfiak és akár gyerekek is, a bántalmazó pedig maga a nő.

VÉLEMÉNY – Írta: Benedek Róza

Az agresszív magatartásról csak az asszociál kizárólag a fizikai erőszakra és a férfi nemre, aki nem találkozott még heves indulatoktól, hát még bosszútól fűtött nővel, mi több, nem próbált még elválni tőle.

Attól a típustól, aki ha vélt vagy valós sérelem éri, nem csöndben nyeldesi a könnyeit, hanem olyan stílusban osztja ki élete (egykori) párját, hogy az legszívesebben zokogva omlana a padlóra.

A férfiak persze nem sírhatnak, nem panaszkodnak a rokonoknak, barátoknak, hogy a feleségem megint válogatott szitkokkal támadt rám és ez nagyon fáj nekem, a lelki terrort titkolják, de ettől még az létezik, sőt, olykor nem csak a férjeket, hanem a gyerekeket is érinti.

Sok uralkodó típusú nő, amíg még tart a házasság, megelégszik az ura koordinálásával, a feladatok kiosztásával, a döntések egyedüli meghozatalával és néhány lemondó stílusban előadott lesajnáló megjegyzéssel, jobb esetben a négy fal között, haladó szinten már bárki előtt, aki a pár útjába téved. A férfi – főleg ha gyerekként is vaskezű anya és papucs apa nevelte – évekig, évtizedekig képes az alárendelt szituációban elvegetálni, de jaj neki, ha egyszer csak feleszmél és rájön, hogy meglett férfiként esetleg lehetne mégiscsak némi beleszólása saját, mi több a családja életének folyásába is akár. Ha pedig az öntudatra ébredése olyan nagy lendületet vesz, hogy úgy érzi, akár maga mögött is hagyná a családi tűzfészket és új életet kezdene, akkor veszi kezdetét az igazi pokol.

A férfi ökle szinte mindig nagyobbat tud ütni, ez nem vitás, de szavakban, bosszúforralásban, ármánykodásban a nők játszva felveszik a versenyt a férfiakkal, sőt, még túl is tesznek rajtuk, ha olyan szituációba kerülnek, ami felhergeli őket. Egy igazán megkeseredett nőt, akár évekre is képes lekötni a gondolat, hogy hogyan tehetne minél „szebben” alá annak, aki szerinte ártott neki, például a férfinak, aki már nem akart tovább vele élni. A legsúlyosabb szintje ennek az, amikor, főleg egy válás esetén, bizonyos nők annyira elvesztik a józan gondolkodásukat, hogy a gyereket is felhasználják a bosszúra. Ebbe beletartozik a gyerek előtt kiprovokált csúnya veszekedés, a direkt távolra költözés, hogy az apa ne találkozhasson vele, a láthatás akadályozása bármilyen formában, vagy amikor a nő olyanokat mond a gyereknek, hogy apa nem szeret, nem akar látni, stb., szintén ilyen a gyerektartási pénz nem megfelelő felhasználása, igazából minden, ami az apának szól, de valójában a gyereknek (is) árt.

A legsúlyosabb szintje ennek az, amikor, főleg egy válás esetén, bizonyos nők annyira elvesztik a józan gondolkodásukat, hogy a gyereket is felhasználják a bosszúra

Egy válás mindenkit megvisel, aki még valamilyen szinten ragaszkodott a házastársához, de ha egyértelművé válik, hogy bármelyik félnek nehézséget okoz, hogy kulturált keretek között kezelje az érzelmeit és zárja le a kapcsolatát, akkor feltétlenül szükséges a külső segítség igénybevétele, főleg, ha gyerekek is szereplői az elmérgesedett helyzetnek. Érdemes minimálisra korlátozni kettesben a kommunikációt, lehetőleg a válással kapcsolatos dolgokról ügyvédek, mediátorok segítségével egyeztessünk, az ő jelenlétük valószínűleg magától is némi önfegyelemre készteti a másik felet, ha nem, akkor pedig a szakemberek hatékony támogatást tudnak nyújtani, hogy eredményesebb lehessen a találkozás és minél hamarabb megállapodhassanak a felek a még kérdéses feltételekben.

Véleménye van? Mondja el!

Válóperes ügyvéd férfiaknak Budapesten

Miért veszítené el a gyerekeit, a vagyonát és az önbecsülését csak azért, mert nem működik a házassága?

Férjek és apák védelmében

Ha elkerülhető a válás, akkor tegyen meg mindent ennek érdekében. Ha nem, akkor készüljön fel rá úgy, hogy az a legkisebb kárt okozza a gyerekek fejlődésében, és ne vehessék el azt, ami fontos Önnek.

Miért veszítené el a gyerekeit, a vagyonát és az önbecsülését csak azért, mert nem működik a házassága?